
Egy új telephely
Az eddigi legsokoldalúbb tevékenységi körrel
2021-ben nyitotta meg kapuit Kőbányán, a Mázsa-téren a Petrányi Autó Kft. legújabb, egyben legsokoldalúbb tevékenységi körrel büszkélkedő telephelye – ez a Petrányi Autó Centrum. Az épület megléte a környéket ismerőknek nem újdonság – hiszen sok évvel ezelőtt már működött itt autókereskedés, idővel azonban annak a megszűnésével fokozatosan „rozsdaövezet” jellegűvé vált.

A jövő útján
A Petrányi Autó Centrum megnyitása egy stratégiai döntés: a Mázsa-téri telephely célja a még szélesebb, a budapesti és agglomerációs autós közösséget márkafüggetlen szerviz-és karosszéria-szolgáltatásokkal is ellátó központ szerepének betöltése.
Történetünk
Ahol és ahogy kezdődött
-
Kezdetek
Petrányi István és Piroska Budapest 10. kerületében, a Kerepesi-úton nyitották meg autóalkatrész kereskedésüket 1973-ban, és rövid időn belül fontos szereplőjévé váltak az akkor a hiánygazdasággal küzdő autós világnak. Vállalkozó szellemük megalapozta a hírnevüket.
-
A rendszerváltás szele
„Amikor megéreztük a rendszerváltás szelét, elkezdtünk informálódni, hogy keleti autóalkatrészekről mire lehet váltani” – emlékszik vissza István a nyugati autók megjelenésének időszakára. 1991-ben használt autókat kezdtek forgalmazni, és belevágtak egy autóalkatrész-áruház építésébe.
-
Ford márkakereskedés
1992-ben egy balatoni nyaralás után megálltak a Ford székesfehérvári gyáránál. Felvetették, hogy forgalmaznának Fordokat. Nem sokkal később alá is írták a szerződést, és szalonná alakították át a készülő áruházat. Ennek már 30 éve – és a Petrányi család azóta is a hazai autós szcéna meghatározó szereplője.
Sikeres generációváltás
A növekedés folytatódott
Piroska és István fia, Zoltán nem meglepő módon belenőtt ebbe a világba, és a megfelelő gazdasági és menedzsment képzések megszerzése mellett hamar bevonódott a folyamatos növekedést produkáló Petrányi Autó Kft. napi munkájába és fokozatosan a vezetésébe is. Petrányi Zoltán, a vállalat második generációs tulajdonosává vált, aki tovább építette, és fokozatosan vállalatcsoporttá kezdte fejleszteni a vállalkozást.
Az időközben több válságot is megélő autóipar rendre új kihívásokkal szembesítette a családot, de Zoltán segítségével, ügyes navigálással és sikeres üzleti döntésekkel a növekedés folytatódott. Ennek során Zoltáné lett fokozatosan a „kapitányi” szerep az üzleti döntések tengerén, miközben egy ikonikus hazai sportág tapasztalatai erősítették a sikereket: "Európa legnagyobb tókerülő vitorlás versenyén, a Kékszalagon 2019-ben abszolút első helyen végeztünk a csapatommal, ahol kormányosként álltam a rajthoz. A siker mögött az a menedzsment-szemlélet állt, amit az üzleti életben is folytatok: vezetőként fontosnak tartom, hogy olyan szakemberek vegyenek körül, akik munkájukban kimagasló teljesítményt nyújtanak. Bár mindannyiunknak más az erőssége, éppen ebben rejlik az erőnk, tudásunkat, szakértelmünket egy közös célért tudjuk egyesíteni."
